2017. augusztus 1., kedd

Senki - Novella

A Ginsinetti által rendezett versenyre készült novellám. Ugyan helyezést nem értem el, de ettől függetlenül szeretném megosztani veletek. A feladat abból állt, hogy egy megadott párbeszédet kellett beleépíteni a műbe. Én ezt a párbeszédet egy múltban elhangzó beszélgetéssé tettem, és az egyes megszólalások amolyan választóvonalat is képeznek a jelenetek között. A terjedelemnek 1000 és 1500 szó közé kellett esnie, így nem egy hosszú alkotásról van szó.



„Te meg ki a fene vagy!?”

– Hű, pocsékul festesz, Meg.
– Látom, nem csak Marcónak sürgős beszereznie egy tükröt a fürdőszobájába, Peter.
Megan James morcosan kullogott be aznap dolgozni, de minden oka megvolt rá. Először is, az ébresztője sikeresen bekrepált, így kutyafuttában kellett összekaparnia magát, hogy használható állapotba kerülhessen. Másodszor, kávéfőzésre sem maradt ideje, szóval kénytelen volt beérni a nyomozóhivatal egyik automatájával (megint), ami most mintha fertelmesebb koffeinbombát adagolt volna, mint általában.
– Ne gorombáskodj már. Nekem nálad is korábban kellett bejönnöm. – Peter gyerekhez méltó grimaszt vágott, de valahogy szörnyen erőltetettnek hatott, és hamar le is fagyott az arcáról.
– Rákapcsoltad a gépre? – Megan igyekezett a tárgyra térni; öröm lett volna túllenni ezen az egész őrületen, de még sehol sem látta a végét.
– A páciens már várja önt, doktornő. – Megan mindössze a szemét forgatta; szüksége volt minden energiájára, és Peter jelenleg nem ért annyit, hogy miatta pocsékoljon az amúgy is vészesen kevés tartalékaiból. Mielőtt belökte volna a kihallgató ajtaját, kicsit megigazította dús tincseit, sötét színű blézerét, és kínlódás árán maszk mögé bújtatta kimerültségét.
A kihallgató világos fénye bántotta a szemét, de nem foglalkozott vele különösebben. Figyelmét egyből az asztal mögött ücsörgő, bilincsbe vert és hazugságvizsgálóra kötött férfi ragadta meg, aki bár igyekezett gúnymosolyt erőltetni az arcára, viharvert megjelenése már inkább szánalomra méltó volt, mintsem megfélemlítő.
Megan egy percet sem tétovázott.
– Tudja, mit akarok hallani. Ha együttműködik, pillanatokon belül túllehetünk rajta. Gondolom, ön sem szándékozik az egész napját idebent tölteni. Ha most rögtön vall, azzal önmagát is segíti.
– Nem én tettem. – A rab hangja kissé reszelősen csengett, de kellően határozott volt, olyannyira, hogy Megan megütközött rajta, bár ügyelt rá, hogy ez ne látszódjon az arcán.
– A bizonyítékok nem erről tanúskodnak, Mr. Bane.
– Meglehet, de akkor sem én tettem.
Megan mélyen szívta be a helyiség állott levegőjét, és úgy döntött, taktikát módosít. Kissé közelebb hajolt a vádlotthoz.
– Ha nem ön tette, ki volt?
Bane szeme mintha villant volna egyet.
– Senki – felelte ridegen. Megan hangosan hümmögött egyet.
– Tehát akkor Anette Brown saját magát darabolta fel és szórta szét szerte a városban. Végül is, teljesen logikus.
– Nem. – Bane olyan fülsértő éllel ejtette ki ezt a szót, hogy Megan ezúttal nem bírta magában tartani meglepettségét.
– Akkor mégiscsak beismeri, hogy ön az elkövető? – tudakolta, rutinosan leplezve reménykedését.
– Nem én tettem – ismételte a vádlott ugyanolyan ridegen, mint az előbb. Megan megint közelebb hajolt.
– Akkor ki?
– Mondtam már. Senki.

„Ha megtudnád, meg kellene ölnöm téged.”

A kihallgatás eredménye kis késéssel ugyan, de csak célba ért. Megan újra és újra átnyálazta, hátha valamit félrenézett, ám minden egyes alkalommal ugyanaz tárult a szeme elé: a rab végig igazat mondott. Ingerülten lecsapta az aktát az asztalára, majd hátradőlve kifújta magát. Szerette a munkáját, családtagjai szerint túlságosan is, de sosem hitte volna, hogy egyszer az a nyamvadt fagyi visszanyal. Nem mintha kedvelte volna a fagylaltot… még a nagy hőségben is inkább a gőzölgő kávéját szürcsölgette.
– Basszus, Meg, ez már az ötödik! – Peter dobta le magát mellé a székre, hogy ő is végignézze a papírokat. – Én ezt… Mondtam már a főnöknek, hogy talán kalibrálni kellene valamit ezeken a hazugságvizsgálókon, de váltig állítja, hogy pont úgy működnek, ahogy kell.
– Szerinted átverik a gépet? – Megannek fogalma sem volt, mit gondoljon.
– Mind az öten? Ráadásul ilyen profin? Ch, kizárt. Hacsak nem képezték erre őket. Ami szintén kizárt, mivel utánanéztem mindnyájuknak, és egyszerűen nincs semmi. Leszámítva egy-két gyorshajtásért bezsebelt büntetőcédulát meg részegen való randalírozást, teljesen tiszták. És abszolút semmi kapcsolat sincs közöttük.
– De van kapcsolat – szólalt meg Megan, felébresztve Peter kíváncsiságát. – A feltételezett áldozataikat ugyanazzal a módszerrel gyilkolták meg. A testeket egytől egyig széttdarabolták, a darabjaikat pedig szétszórták Kaionban. Mikor megkérdeztem tőlük, hogy ha nem ők tették, akkor ki, mind azt felelték, hogy senki. Már pedig ami az áldozatokkal történt, az minden, csak nem baleset vagy öngyilkosság. És még valami. – Itt Megan tekintete elsötétült. – Bár jól leplezték, lerítt róluk a félelem. Sőt, amit láttam rajtuk, az több volt puszta félelemnél. Ezek mind rettegnek valamitől, Peter.
A férfi elképedve dőlt előre ültében.
– Mi a frászba tenyereltünk mi, Meg?

„Na ne röhögtess!”

Alig telt el három hét, újabb áldozat darabjait gyűjthették be a városban. Bár a nyomozóhivatal eddig igyekezett minden erejével ködösíteni, a média szabályosan rácuppant a témára, így az igazgató kénytelen volt összehívni egy sajtótájékoztatót, hogy néhány sebtapasszal könnyítsen a hivatal és nyomozói fájdalmán.
Megan egyrészt örült, hogy sikerült kivágnia magát a felhajtásból, másrészt bosszantotta, hogy csakis azért maradhatott le róla, mert ismét a kihallgatóba szólt a belépőkártyája. A gépre kötött, feltételezett elkövető ezúttal egy fiatal, egyetemista korú lány volt, de mégsem ez lepte meg a legjobban Megant, sokkal inkább az általa reprezentált, féktelen harag.
A szóváltás ugyanúgy zajlott, mint az előző öt vádlott esetében, és ezúttal is ugyanoda lyukadt ki.
– Ha nem te tetted, hát ki?
– Mondtam. Senki.
Megan úgy érezte, nem bírja tovább. Mintha minden ott lett volna a szeme előtt, mégis képtelen meglátni…
– Ha senki sem ölte meg Michael Knightot, akkor…
– Nem érti. – A lány rideg hangja megremegett. Ő is ugyanúgy rettegett, de dühe mintha egy kis bátorságot pumpált volna belé. – Mondtam, ki a tettes. Senki. Senki.
– Senki – ismételte el Megan bizonytalanul. A lány ingerülten toppantott egyet.
– Senki. A tettes senki.
Megan hirtelen mintha fényt látott volna… és nem a fejük fölé szerelt lámpa fényét.

„Bárcsak vicc lenne… de a te érdekedben, inkább hívj csak Senkinek.”

Négy nappal a kihallgatószoba eseményei után a lányt (Sarah Turner, Megan egy életre megjegyezte) elvitte egy váratlan szívroham. Bár küzdöttek az életéért, sajnálatos módon nem sikerült megmenteniük. Emellett betörtek a bizonyítékraktárba, és felforgatták az egész helyet egy majd’ negyven éves ügyért. A káoszban nyoma veszett néhány iratnak, természetesen beleértve a Sarah Turner vizsgálatának eredményéről kiállított dokumentumokat is. Ha Megan az állását tette volna rá, hogy ez nem véletlen volt, akkor sem marad munka nélkül.
Szabadnapjának reggelét egy méregdrága kávézóban töltötte. Bár mindig meg szokta válogatni a vásárolni kívánt dolgokat ár és minőség szerint, ezúttal ügyet sem vetett a kávénevek melletti számokra. Hiába próbálta, nem sikerült kizárnia a fejéből ezt az őrült ügyet. Folyamatosan a meghallgatott vádlottak mondatai visszhangzottak a fejében, különösen Sarah Turneré. Bár Peter kérte, hogy Megan hívja fel és ecsetelje, hogy halad a nyomozás, úgy érezte, súlyos hibát követne el. Nem azért, mert társa a betegszabadságát is munkával töltené, ha kapna valami ínyencséget, hanem mert… mert…
A tévében Sarah Turner haláláról tájékoztattak. Megan igyekezett nem odafigyelni, de tekintete csak-csak visszarévedt a képernyőre.
Váratlanul mintha egy apró szúrást és karcolást érzett volna a kézfején. Egy férfi ült le mellé a pulthoz.
– Oh, elnézést, megkarcoltam a kabát cipzárjával? – illetődött meg sápadtan. Megan legyintett. Nem volt ereje emiatt bosszankodni, az idegen pedig már a felszolgálóra figyelt. – Egy Lungót, legyen szíves – kérte, majd ismét Megan felé fordult. – Túl fiatal volt ahhoz, hogy szívrohama legyen – jegyezte meg a tévé felé bökve.
– A boncolás kimutatta, hogy drogozott – felelte Megan.
– Várjon – a férfi tekintete hirtelen felcsillant –, ismerős az arca. Láttam már a hírekben. A nyomozóhivatalnál dolgozik?
– I-igen.
– És hogy állnak ezzel az üggyel? A csapból is ez folyik. Öhm, már ha nem veszi tolakodásnak.
Megan megrázta a fejét, és hirtelen azon kapta magát, hogy nem kívánja a kávét. A gyomra szokatlanul kicsire zsugorodott. Senki. Senki a tettes. De ki az a senki? A senki is valaki. És az a valaki nem senki. Kegyetlen hidegvérrel gyilkol, egy sorozatgyilkos, és másokat állít be tettesnek. Valakiket, akik rettegnek tőle. De ő is valaki… Bárki is, Megan meg fogja találni, kerül, amibe kerül.
– Jól van? – Az idegen hangjára lett figyelmes. Többet kellett pislognia, hogy újra élesen lásson.
– Bocsánat, én csak…
– Kimerült?
Megan nem válaszolt. Kezdte egyre bizarrabbul érezni magát, a karján libabőr jelent meg.
– De talált már valamit, nem? – puhatolózott tovább az idegen. Látszólag felettébb érdekelte az ügy. A nyomozónő a homlokát ráncolta. Bal fele mintha enyhén zsibbadt volna.
– Nem sokat.
– De az elvezetheti a tetteshez.
Megan erre felkapta a fejét. A fickó ezt nem kérdezte, határozottan kijelentette, mire rosszulléte fokozódott. A férfinek feltűnt az aggodalma, mert hirtelen felegyenesedett, és egy baljóslatú félmosolyt küldött felé. Megannek nem állt szándékában, de csak megkérdezte:
– Ki maga?
Az idegen vállat rántott.
– Senki.
Megan körül pördült egyet a világ. Sós verejtéke végigcsorgott az állán, végtagjai remegtek, bal fele pedig már olyan szinten zsibbadt, hogy képtelen volt akár egy ujját is megmozdítani. Még látta, ahogy a férfi távozik a kávézóból (a rendelését sem várta meg!), azzal a pultra borult, és minden elsötétült.

„Senki? Micsoda béna név!”

A sajtótájékoztatón óriási volt a nyüzsgés. Az igazgatónak nem kis erőfeszítésébe telt, hogy az anarchiát valamelyest eloszlassa. Züllötten festett, melyen a simára vasalt ing, a drága zakó és a belőtt frizura sem segített. Amint sikerült szóhoz jutnia, megpöckölte a mikrofont, hogy biztosra menjen, működik.
– Sajnálattal közöljük, hogy a nyomozást vezető Megan James október tizenhetedikén agyvérzésben elhunyt. Az ügyet meghatározatlan ideig felfüggesztjük. Kérdésekre nem áll módunkban válaszolni.
A zsúfoltságig megtömött teremben kitört a fülsértő hangzavar.
Megosztás:

2 megjegyzés:

  1. Úristeeeeeen
    Oké, ez így huh...
    Nem tudok most normálisan véleményt írni, ne haragudj, de olyan szinten lesokkoltál, hogy arra nincsenek szavak, mert ez az egész egysuerűen leírhatatlanul zseniális volt és waaa... imádta. Komolyan. Minden egyes szavát. Az ötket nagyon beteg, de pont ezért olyan zseniális. Úristwn. Ez. Nagyon. Nagyon. Ott. Volt.
    😍😍😍😍😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hali! Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett, feldobtál a kommenteddel! :D

      Törlés