2017. december 24., vasárnap

Szárnyak - Karácsonyi novella

Üdv néktek! Mielőtt kellemes ünnepeket kívánnék, lenne egy fontos mondandóm. Bár a blogot már ráhangoltam az új sztorimra, a helyzet az... hogy körülbelül két nappal ezelőtt annyira megcsapott az ihlet, hogy még most is sajog a fejem. Ezúttal olyan súlyos, hogy máris több oldalnyi vázlat lepötyögésén vagyok túl, illetve egy ujjgyakorlattal és ünnepekkel összekötött novellát is összerántottam. Szóval döntést hoztam: ezt fogom előre venni a sorban, hiszen már annyira klasszul összeállt a sztori a fejemben, hogy kár lenne halogatni. Ráadásul ez a sztori másabb lenne, mint az eddigiek.

Hogy mit kell róla tudni? Nos, sci-fi lesz, egy disztópikus földi telet fog bemutatni űrlényekkel folytatott harccal. A főhősnőnk Blue Winters, aki az Alpok Kiképzőközpont egyik újonca, és arra képezik ki, hogy szembeszálljon a rejtélyes Strikekkel a fronton. Csakhogy Winters nem híve az öldöklésnek, és azzal, hogy megkíméli egy Strik életét, minden a feje tetejére borul...

Blue Winters stílusa hajaz Skylar Brandt stílusára, így aki kedveli a Csillagtolvajt, biztos, hogy ezt a sztorit is kedvelni fogja!

Az alábbi novella telis-tele van megválaszolatlan dolgokkal, de nem is az volt a célom, hogy most rögtön minden információt megosszak veletek. Ez a novella az én ajándékom, egyben kedvcsinálóm ehhez a történethez, mely a Szárnyak címet fogja viselni.

Jó olvasást hozzá, és kívánok mindenkinek nagyszerű karácsonyt!


Dátum: A Háború 208. évének december 25-ei napja
Idő: 1826 óra
Helyszín: Alpok Kiképzőközpont
Bejegyző: Blue Winters

Gibbs egy kicseszett hóvihart táplált a szimulációba. Mintha nem lettek volna elegek az odakint tornyosuló hókupacok, amik a 137/h-s széllökéseknek hála szinte teljesen eltorlaszolták a bejáratot. Tudni illik, hogy ezek a szimulációk híresek a realisztikusságukról. Nemcsak látod a hideget, de érzed, ahogy a ruhád alá fészkeli magát, és a csontodig hatol. A francba is, fáztam, meg sem próbálom tagadni. A száguldó hópelyhek a maszkomnak csapódtak, és ha eddig azt hittem, nem látok semmit, hát most már tényleg lemondhattam egy érzékszervről. A maszkommal érintkező pihék hamar vízzé olvadtak, ezzel elmosva a hőérzékelő lencse által jelzett alakokat is.
Egyedül maradtam. Mivel egy valós hóvihar biztosan elvágná a kommunikációt a csapattagok között, ezúttal kénytelenek voltunk nélkülözni a rádiókat. Őszintén, nem mintha bántam volna. Egyáltalán nem hiányoztak az ostoba beszólások, a nárcisztikus megnyilvánulások vagy a vulgáris kirohanások, különösen, ha egy támadásra kellett összpontosítanunk.
Szóval csak én voltam, a zúgó szél, a fekete-szürke terepruhámon pattogó hópelyhek és… Sinatra? Tágra nyílt szemmel meredtem körbe. A zene egyszerre minden irányból érkezett, túlharsogva a vihar moraját. Mintha maga a hó ontotta volna magából a dallamokat. Elhúztam a számat. Tipikus Gibbs.
Ha a mai napot is túlélitek, karácsonyozhattok. – A kiképző szavai titkon felvillanyoztak mindenkit, ami nem is csoda, hiszen a Strikek megjelenése óta egyetlen embernek sem lehetett igazán alkalma arra, hogy a bibliai Megváltó születését annak rendje és módja szerint megünnepelhesse. Bár újonctársaimmal nem mind jöttünk ki jól, biztos voltam benne, hogy ezen alkalomból megenyhülnek egy kicsikét. Már ha teljesítjük ezt a szimulációt élve.
Egy mély levegőt véve nagy nehezen elindultam, lézertöltetes puskámat végig magam előtt tartva. Fogalmam sem volt, merre haladok, mindenütt fehéret láttam. Már az is megfordult a fejemben, hogy talán körbe-körbe araszolok, mint egy idióta, mert hogy falba nem ütköztem még, azt máshogy nem tudtam elképzelni.
Aztán kiszúrtam. Valami fekete félig a hóba fúródva. Baljós. Így is össze-összekoccantak a fogaim, de igazán csupán akkor hűltem el, mikor kellő távolságba értem. Egy Strik-sikló roncsai hevertek előttem, az alkatrészek között egy több sebből vérző, megtépázott Strik térdelt. A jelenlétemre felkapta a fejét, és csak meredtünk egymásra. Percek is elteltek, mire végre feleszméltem annyira, hogy ráfogjam a fegyverem.
Az ujjam ott rángott a ravasz felett, és… egyszerűen nem bírtam meghúzni. A Strik siralmas állapotban volt, narancssárga, könnyekben úszó szempárja kegyelemért könyörgött, Sinatra pedig a szeretetről énekelt. A francba, nem… nem ment. Leeresztettem a puskát. A Strik ebben a pillanatban felegyenesedett, és állatias vicsort küldött felém. Mire ismét ráemelhettem volna a fegyveremet, már a földön hevertem fájó törzzsel és foltos látással.
Két lövést és egy elfúló nyüszítést hallottam… majd semmi. Még Sinatra is mélységesen hallgatott. Aztán visszatért minden. A csapatunk vezére, Hailee Decker tornyosult fölém lihegve, egyik kezével a mellkasomat préselve a földhöz, a másikkal a gyomromba tenyerelve. Tekintetében a düh villámai cikáztak, és ekkor tudtam, hogy bajban vagyok.
– Mégis mit művelsz, Winters? – sziszegte méreggel a hangjában. Nem bírtam válaszolni. Mikor végre lemászott rólam, a többi társamat is szemügyre vehettem. Középütt Burnet állt, frissen elsütött puskájának csövét a halott Strikre szegezve.
– Hagytad volna, Decker – szólt hátra gunyorosan és némi undorral. Magamban füstölögve tápászkodtam fel. Már annyira készültem visszaszólni, de Gibbs ekkor lekapcsolta a szimulációt, visszarepítve bennünket a tágas, szürke térbe.
– Szép lövés, Burnet – dicsérte meg a srácot. – A mai edzésnek ezzel vége is. A leckét pedig jól jegyezzétek meg. – Hirtelen túl sok szempár vetült rám. – Nem szabad, hogy egy sebzett Strik megtévesszen. Tilos életben hagyni bármit, ami mozog és nem földi eredetű, világos? – Gibbs az utolsó szót olyan élesen kurjantotta a fülembe, hogy összerezzentem.
Miután engedélyt kaptunk a lelépésre, lassan mindenki eltűnt a szimulációs teremből, de senki sem szalasztotta el a lehetőséget, hogy a kijárat felől egy utolsó, haragos pillantást ne lövelljen felém. Amint kettesben maradtunk Gibbsszel, a férfi nehéz tenyerét a vállamra fektette.
– Az egyik legtehetségesebb lövész és közelharcos lehetnél. Miért cseszed el mindig?
A Háború 208. évében kihagytam a karácsonyozást. Ahogy a tavalyit is.

0010011101

Dátum: A Háború 209. évének december 25-ei napja
Idő: 2017 óra
Helyszín: Alpok, Cha’ante lezuhant siklójának krátere
Bejegyző: Blue Winters

Betartott egy darabig, de nagyjából sikerült elmagyaráznom Cha’anténak, mi is az a karácsony. Ha jól vettem ki a válaszából, akkor a Strikeknek is vannak ünnepnapjaik, bár már fogalma sincs, most náluk otthon épp hányadikát írhatnak, köszönhetően az eltérő hosszúságú napoknak itt a Földön. Kimondhatatlanul megsajnáltam, de nem akartam, hogy bármelyikünk elkenődjön, így igyekeztem elterelni a gondolatait a témáról.
Elemes gyertyákat gyújtottunk, majd spirálokat formáztunk karbonszálakból és teleaggattuk velük az egész pilótafülkét. Közben kihelyeztem a műszerfalra a Gibbstől elcsent, szinte kőkorszakból való zenelejátszót (hogy miért működik, a mai napig nem bírom felfogni), és elindítottam rajta Sinatrát. Cha’ante nagy szemekkel figyelt és hegyezett fülekkel fülelt. Sinatra szinte azonnal elnyerte a tetszését. Hirtelen megragadta a karom, és addig-addig hadonásztunk a zenére, míg le nem vertük a felaggatott spiráldíszek legalább felét.
Miután másodszorra is teleszórtuk velük a pilótafülkét, előhalásztam a táskámból a termoszom, majd két pohárba gőzölgő forralt bort öntöttem. Az egyiket Cha’ante felé nyújtottam. Ő először félve nyúlt érte, de amint belekortyolt a borba, arca rögvest felragyogott.
– Dimik heinf’allel! – Annyira ízlett neki, hogy az én adagomat is felhajtotta. Én pedig hosszú idő után először jóízűen nevettem. Odakint a szakadó hó lassan betemetett mindent, de egyáltalán nem éreztem a hideget.
A Háború 209. évében egy lezuhant Strikkel karácsonyoztam. És azt kívántam, bár minden nap karácsony lehetne.
Megosztás:

2017. december 22., péntek

Zenéim íráshoz X. - Karácsony, ahogy még nem hallottad

Tervben van egy rövidebb karácsonyi sztori (karácsony megspékelve a még kiforratlan, de nagyon is létező stílusommal), de mivel ez az időszak egyetemistáknak vizsgák hadát jelenti, nálam sem épp a mézeskalács-sütögetés van programon.


Mivel ez a karácsonyi sztori (nyilvánvalóan) késni fog, azért hadd lepjelek meg benneteket valamivel. Idézzétek fel azokat a karácsonyi carolokat, amelyeket mindig, de tényleg mindig műsorra tűznek. Csendes éj, Három királyok... megvan? Nincs is ezzel semmi baj, hiszen ezek valóban igazi klasszikusok, megunhatatlanok.

Én azért mégis szeretnék egy kicsikét újítani. Hoztam néhány olyan feldolgozást, amit korábban biztosan nem hallottatok. Ha mégis, akkor nálam is sokkal buzgóbban túrjátok fel a youtube-ot az elrejtett gyöngyszemeket kutatva.

Ezzel (és a majd érkező karácsonyi novellával) szeretnék mindenkinek kellemes ünnepeket kívánni!



Megosztás:

2017. december 14., csütörtök

Zenéim íráshoz IX.

Egymást érik a tesztjeim, az írással meg nem szeretnék kapkodni, ezért amíg a nehezén túl nem vagyok, valószínűleg kicsit takarék lángra veszem a blogot. (Igen, a takaréknál is takarékosabbra...) Talán becsúszhat egy-két háromszázas, de fejezet semmiképp sem. Főleg, hogy mindig előre megírom őket. Valószínűleg az új projektemnek fogok nekiesni (háromszázasaimmal hintettem már el néhány információmorzsát róla), illetve a teljesen kész fanfiction vázlatomat sem ártana tényleg megvalósítani.

Amíg erre vártok, enyhítem egy kicsit a várakozás generálta feszültséget (már ha van bárki, aki türelmetlenkedne rajtam kívül) néhány rövidebb bejegyzéssel.


A mai zeneadagban a figyelem az EPIC-é! (Nagyon remélem, hogy nem sikerült elkövetnem eddig számismétlést.)




Ez a darab kicsit kilóg a sorból, but I couldn't resist! Imádom.

Megosztás:

2017. december 5., kedd

Sárkánylovasok? - Avagy ilyet még sosem csináltam!


Ma este óriási sokkhatás ért... még mindig azon fáradozom, nehogy felemésszen. Nincs időm ilyenekkel foglalkozni, mindjárt vizsgaidőszak... meg aztán ott vannak a vázlataim, az új ötletem...!

Oké, oké. Mi a fenét is próbálok kinyökögni? Nos, a frissen legépelt tananyag magolása után az alacsony akkufeszültségű agyam úgy döntött, nem fog bele megabájtokat vagy gigabájtokat igénylő műveletekbe, hanem azt a javaslatot dobta fel, hogy random üzemmódban nézelődjek a mappáim között. Én pedig fáradtságommal nem küzdve eszerint jártam el.

ÉS(!) találtam egy FANFICTION névre keresztelt folder-t. Abban pedig egy komplett történetvázlatot. Egy kidolgozott, részletes, remek átvezetésekkel hidalt történetvázlatot. ÉS(!) tátott szájjal olvastam végig. Általában nem vagyok megelégedve önmagammal (maximalista lévén, ugye), de most sokkhatás ért. Ez a vázlat ugyanis annyira, de tényleg annyira elnyerte a tetszésemet, hogy percekig értetlenül pislogtam, hogy egy: miért nem emlékeztem én erre, és kettő: én ezt mégis mi a francért nem írtam meg??

Emlékszem, anno kísérleteztem fanfiction-írással, de hamar rájöttem, hogy ez nem az én műfajom, de mindig is ki akartam próbálni magam benne (még most is, egyébként). Még Merengőre is felregisztráltam, de az adatlapom azóta is üresen tátong.

Ahogy ezt végiggondoltam, beugrott, hogy mi ez a vázlat. Majdnem napra pontosan három éve (ironikus, nem? - legalábbis a vázlat szerkesztésének időpontjából kiindulva) teljesen beleszerelmesedtem az Így neveld a sárkányodat filmekbe (és nem titok, hogy még mindig megőrülök értük), és mivel fanfictiont írni menő dolog, meg akartam próbálni. Szóval elkezdtem vázlatolgatni... de a dolog ennél a fázisnál megakadt. (Hogy miért, gőzöm sincs, egyáltalán nem emlékszem.)

SZÓVAL... van egy teljesen kész How to train your dragon fanfiction vázlatom, ami írásra kész. ÉS(!) mivel most ráleltem, ÉS(!) baromira tetszik mindaz, amit kiötlöttem, úgy döntöttem, három év elteltével épp itt lenne az ideje végre megvalósítani.

A sztori egy alternatív univerzumban játszódik, melyben viking főhősünk elszökik újdonsült (sárkány)barátjával otthonról, és ez a szökés egy olyan nagy hegyomlást indít, mely egy egész nép életét felforgatja. A történet, mely összemossa a két filmet, és a történet, mely garantálja a sötét és komoly hangvételt.
NA? Mit szólnátok hozzá? Olvasnátok tőlem fanfictiont? A véleményetekre nagyon kíváncsi volnék!
Megosztás:

2017. december 2., szombat

Kihívás - Mit keresel?

A legújabb történetem előzményeit egy előszóban szándékoztam letudni, de mivel nem fért volna bele minden lényeges, úgy döntöttem, megérdemel egy kerek történetet. A vázlatolással készen vagyok (a vizsgáim után belelendülök az írásba), és bár egyelőre nem tudom megmondani, egy hosszabb novella vagy egy kisregény fog-e belőle születni, de azt igen, hogy mindenképp megéri elolvasni (fontos lesz a megértéshez). Ja, és a címe "A Tűz börtöne" lesz. :)

Mivel egy olyan szemszöget használok, amilyet korábban sosem, próbálok rövidke ujjgyakorlatokkal belerázódni írás előtt. Ez a 300-as is az új sztorimhoz készült, amolyan kedvcsináló. Jó olvasást hozzá!


Elodie Nova érdekes ember volt. Felettébb idegesítő, de érdekes. Olyannyira érdekes, hogy a Tűz több alkalommal is fontolóra vette: ha sikerül… nem, amint sikerül levedlenie ezeket a megszégyenítő láncokat, kevésbé fájdalmas módon taszítja át a túlvilágra. Persze ábrándozhatott ő ilyen kielégítő képekről, sajnos ideje volt belátnia, hogy amíg a Halál el nem jön a nőért személyesen, tehetetlen marad. De reménykedni szabad.
Amióta kirekesztette őt a tudatából és elzárta előle minden gondolatát, állandóan éberen kellett figyelnie, ha tisztában szándékozott lenni a fejleményekkel. Keserű helyzete ellenére ő azért türelmesen várt és reménykedett. Elvégre nem szabad, hogy elszalassza a lehetőséget! Nem mintha eddig adódott volna bármi is. Majd lesz. Biztos volt benne.
Nova ugyanis keresett valamit. Valamit, amiért a fejét is penge alá hajtotta volna. Mi az? – kérdezte a Tűz, választ persze sosem kapott. Nova kiszámíthatatlan volt, egy megfejthetetlen enigma; minden lépése, minden cselekedete meglepte őt, így ha igazán erőlködött se jött rá a nő vágyának tárgyára. Ez ugyan bosszantotta, de korántsem annyira, mint allegorikus testét borító, nehéz láncai.
Nova egyre vakmerőbb tettekre sarkallta magát, egyre nagyobb veszélyekbe tenyerelt, és mindezt szándékosan. Bármit keresett is, a Tűz tudta, hogy most már nemsokára kiderül. Alig várta, hogy kiderüljön.
Kiderült.
És nem győzte elküldeni a nőt a… nos, helyekre. Nem mintha számított volna. Nova a halált kereste, és meg is halt; szó szerint kicsúszott a lángok urának allegorikus karmai közül. Pedig ő olyan gyönyörű tervet szőtt a megölésére! Hogy merészel egy ember… egy csúszómászó kijátszani egy magasztos teremtményt?
Most gondolhatná bárki, hogy ha a halál jelentette Nova legnagyobb vágyát, miért nem evett golyót? Mert összetettebb volt ennél. Mert úgy kívánt eltávozni, hogy elmúlása értelmet nyer. Mert segíteni akart. Mert azt hitte, az a romlott pilóta lehet a jövő. És most a Tűz issza a levét.
De…
A pilóta érdekes ember volt. Felettébb idegesítő, de érdekes. Olyannyira érdekes, hogy a Tűz több alkalommal is fontolóra vette: ha sikerül… nem, amint sikerül levedlenie ezeket a megszégyenítő láncokat, életben hagyja.
Megosztás: